Október 7-én a Sportfesztivál egy év kihagyás után ismét megrendezésre került városunkban. A bőséges programok mintegy 3000 embert mozgattak meg.

Sor került többek között gyerek horgászversenyre a tóparton és a bemutató sportágaknál pontgyűjtő lapot lehetett érvényesíteni. Emellett számos színpadi program is volt. 14.00 órától a szabadtéri színpadon sportágbemutatót tartott az Oroszlány Bears Amerikai Football Csapat, az oroszlányi szabadidő egyesület ökölvívó szakosztálya és a Karate a gyermekekért. Élménybeszámolót tartott a többszörös kajak világbajnok Kiszli Vanda, majd felléptek az oroszlányi táncosok képviseletében a Cirill Táncstúdió, a Hébé AMI, és a Silhouette Balett. Gyermekműsorral készült Horváth Sándor előadó.

Köszöntőt mondott Lazók Zoltán Oroszlány város polgármestere, amit a díjak átadása és értékelő lapok sorsolása követett. A nap sztárvendégei voltak a SilenT, a BSW és Opitz Barbi. 20.00 órakor tűzijátékkal zárult a nap. A sikeres rendezvény több együttműködő partner szervezővel valósult meg. Részt vett benne a sportszervezetek részéről Mészáros István, Kozák Sándor. Fő támogató volt Oroszlány város hivatala. 


2018. november 13., 09:40