Megtelt az OKSZÍK kiállítóterme csütörtök délután, mikor a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete és Millenniumi Alapítványa meghívásának eleget téve, egy fiatal újságíró, Kéner Balázs tartott előadást a tragikus sorsú délvidéki magyar író, orvos és zeneszerző, Csáth Géza életéről.

A hányattatott sorsú művész halálának 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen Nagy Csaba, a szervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és mutatta be Magyarország egyetlen Csáth kutatóját, aki igazán fiatalon, 16 évesen, egy véletlennek köszönhetően ismerkedett meg, az általa azóta sokat kutatott és méltatlanul elfeledett íróval.

Esterházy Péter szavait idézve: Csáthot sokszor elővesszük, ehhez viszont az kell, hogy sokszor elfelejtsük. Ő sosem volt az irodalmi paletta tetején, az irodalmi kánon sosem foglalkozott vele eléggé, és sajnos ez a száz éves évforduló egy alkalom arra, hogy végre beszélhessünk róla.  - kezdte előadását Kéner Balázs.

Tabuk nélkül beszélt a sokoldalú művészről, felfedve olyan megdöbbentő titkokat, melyekről tizenhárom éves kutatómunkája során értesült, adott esetben éppen Csáth Géza leányától.

Főként saját gyűjtésemet tárom a közönség elé. Én jártam Szabadkán, jártam levéltárakban, beszéltem Csáth Géza lányával. Azzal a lánnyal, aki édesanyja karjaiban volt akkor, amikor Csáth Géza lelőtte a feleségét, 1919-ben. Ezek mind-mind saját kutatások, de én inkább a véleményemet szeretném átadni a közönségnek, hogy igenis, ne azzal foglalkozzunk, hogy az irodalmárok mint mondanak egy íróról. Nézzük csak az általa írt szöveget, és az alapján ítéljük meg, hogy egy mű tetszik-e nekünk vagy sem. Ne a morfinistát lássuk, ha Csáth Gézáról beszélünk. - fejtette ki az előadó, akinek szavait szinte itták az egybegyűltek.  

Mint az előadásból kiderült, Csáth Géza, talán orvosi munkájának köszönhetően, de valóban kábítószerfüggő volt. Borzalmakkal átszőtt gyermekkor előzte meg tragikus életét, melynek 32 évesen önkezével vetett véget, hiszen túladagolásban halt meg.

A vetített képes előadás végén Kéner Balázs kötetlen beszélgetést kezdeményezett, melyet örömmel vettek a jelenlévők, és kihasználva az alkalmat, igazán érdekes kérdéseket tettek fel a kutatónak.

Kéner Balázsnak köszönhetően, ma tábla jelzi Csáth Géza emlékét, orvoslásban és irodalomban kifejtett, bizonyos tekintetben úttörő munkájáért. Az emléktábla a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának udvarán található, abban a sarokban, mely fölött valamikor az Ő orvosi szobája volt.

2019. September 07., 11:30