Igazán családias hangulatú programnak adott otthont intézményünk vasárnap délután.

A zenei világnap alkalmából, a Szíjj Irma Kamarakórus második alkalommal szervezett találkozót, melyen több környékbeli énekkar mellett, ez alkalommal általános iskoláink, illetve a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola kórusai is felléptek.

Első alkalommal vendégeskedett városunkban a budapesti Pagoda Vokál, akik színvonalas előadásukkal emelték a találkozó fényét.

Szíjj Irma neve nem ismeretlen az oroszlányiak számára, hiszen a város egyik kiemelkedő ének-zene pedagógusaként sok gyermekkel szerettette meg a zenét, sőt, az első városi énekkart is Ő alapította.

A nevével fémjelzett kamarakórus hét évvel ezelőtt kezdte el működését, tagjai közül sokan a néhai pedagógus tanítványai voltak. Az elmúlt hét esztendőben számtalan fellépésen mutatkoztak be határon innen és túl is. A Sétáló Hangversenyek sorozat nyújtotta lehetőségekkel élve, énekeltek már Csákváron és Tatán is.

A városba szervezett találkozó ötlete tavaly fogalmazódott meg a kórus tagjaiban. Céljuk az volt, hogy vendégül lássák azokat az énekkarokat, akik jó szívvel fogadták őket rendezvényeiken.

Az ilyen programok igazán meghitt, jó hangulatban zajlanak, hiszen a kórusok nagyon összetartóak. Igazi családként énekelünk együtt, hiszen mindannyian közös nyelven, az ének és a zene nyelvén beszélünk. - fejtette ki Takács Tímea, intézményünk igazgatója, a Szíjj Irma Kamarakórus karnagya.

A rendezvény közös, nagy énekléssel zárult, majd a házigazda oroszlányi kórus tagjai, saját készítésű süteményekkel és különféle ínycsiklandó falatokkal látták vendégül a II. Szíjj Irma Kórustalálkozó résztvevőit.


2019. September 30., 10:02