Október 28-án, hétfőn, az Így írnak Ők ... sorozatunk vendége Keller Klára volt, aki Neked című kötetében megjelent verseiről vallott, Péter Melitta coach, mediátor pedig a gyászfeldolgozást segítő lépésekről, és az elmúlásról tartott előadást az egybegyűlteknek.

Igazán családias hangulatú, bensőséges és a fájó téma ellenére is kedélyes beszélgetésnek voltak szem és fültanúi a résztvevők.

Keller Klára kötetét a párja elvesztése miatt érzett végtelen fájdalom szülte, míg a találkozó másik előadója, a mediátor, gyászfeldolgozó csoportjaiban azon dolgozik a résztvevőkkel, hogy a feldolgozhatatlan okozta gátakat lépésről lépésre lebontsa. Kettejük találkozása maga volt a csoda. Segítségre szoruló és segíteni szándékozó lépett rá egy közös útra.

Az előadáson Péter Melitta igazán összeszedetten és finoman beszélt arról a munkáról amit végez. Általános tapasztalat, hogy az emberek nehezen kérnek segítséget, ha gyászuk feldolgozásáról van szó. Keller Klára egyike azoknak, akik felvállalva fájdalmát, jelentkezett Melitta foglalkozásaira, melynek köszönhetően tudott megválni hosszú idő óta magával cipelt terheitől.

A szerző versein keresztül a hallgató megismerkedhetett azokkal a mérföldkövekkel, melyek elengedhetetlenek gyászuk feldolgozásához. Ezekhez a mérföldkövekhez vezeti el csoporttagjait Melitta, 10 alkalmas foglalkozásai alkalmával.

A kis brossúra szerű kiadvány, támogatók segítségével jelent meg.

A találkozó alkalmat teremtett arra, hogy egy szélesebb kör is értesülhessen az oroszlányi gyászfeldolgozást segítő csoportok létezéséről, illetve annak létjogosultságáról is.

Melittával bárki felveheti a kapcsolatot a Melmedi.hu címen, illetve e-mailben vagy telefonon is. Ha úgy érzi, hogy Önnek, vagy környezetében bárkinek segítségre van szüksége, forduljanak hozzá bizalommal.

2019. October 30., 15:26