Idén is intézményünkben tartotta évnyitó koncertjét az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar.

Január ötödikén, zsúfolásig megtelt a KFMKK színházterme vendégekkel és lelkes zenerajongókkal. A nézőtéren több önkormányzati képviselő mellett helyet foglalt Lazók Zoltán polgármester, és Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő is.

Nem csak a nézőtéren volt telt ház, hanem a színpadon is, hiszen 45 zenész fújta meg a rezet az év első kulturális eseményén, melyet ezúttal a zenekar youtube csatornáján is követni lehetett, hiszen élőben közvetítették az előadást.

Mint azt a közönség már megszokhatta, a koncert első részében a komolyabb hangvételű daraboké volt a főszerep, míg a szünet után a népszerűség került a középpontba, és többek között egy Beatles dalokból álló, kimondottan fúvósokra hangszerelt produkció is felcsendült, a megjelentek legnagyobb örömére.

A „Bányász” élén természetesen Román Géza karmester állt az est folyamán, de egy ifjú tehetség, Záray Viktor is megmutatkozott az idén 75 éves zenekar élén. Hallhattunk szólókat, vidámabb és kissé melankolikus darabokat is, de a felcsendült művekről, azoknak szerzőiről is érdekes információk hangzottak el.

A koncert végén, a közönség elismerésének jeleként percekig zúgott a taps intézményünk színháztermében.

2020. January 11., 18:09