1941. május 17-én Budapesten született a Nemzet színésze és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Haumann Péter.

Középiskolai tanulmányait a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte el, majd ezután 1959-1963 között a Színház és Filmművészit Főiskolán tanulta ki a mesterséget.
Pályafutását a debreceni Csokonai színháznál kezdte (1963-1966), majd 4 évig a pécsi Nemzeti Színházban játszott. A hetvenes évek elején visszatért Budapestre a József Attila színházba. 1973-1988 között a Madách Színház társulatát erősítette, 1988 és 1991 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1994-2016-ig a Katona József Színház színpadán láthatta a nagyérdemű. 2016-tól szabadúszóként tevékenykedik.
A színház mellett a tévé képernyőjén is gyakran láthatja a közönség. Többek között olyan magyar alkotásokban vett részt mint a Feldobott kő (1969), a Kincskereső Kisködmön (1973), Fekete gyémántok (1976), Indul a bakterház (1980), a Hippolit (1999), Sorstalanság (2005), Kalandorok (2008). A játékfilmek mellett olyan tévéfilmekben és sorozatokban is feltűnt, mint a Keménykalap és krumpliorr, a Sebaj Tóbiás, az Űrgammák vagy az idén készült Apatigris.
Szinkronszínészként is maradandó alkotásokban vett részt. A Macskafogó mindkét részében ő kölcsönözte a hangját Safraneknek, a Hupikék tőrpikékben a törpék életét megnehezítő Hókuszpók szólal meg az ő hangján. Munkássága elismeréséül kétszer kapott Jászai Mari-díjat (1970, 1972), Érdemes Művész Díjat (1980) és 2010 óta a Nemzet Színésze címet is magáénak tudhatja.

2020. May 15., 11:22