Ma ünnepli születésnapját Révész Sándor EMeRTon-díjas magyar énekes, a Generál és a Piramis együttesek énekese.

Tizenhat évesen kezdett az Echo együttessel vendégként turnézni. Az 1970-es évek elején tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere volt. Többször is elnyerte az Év Énekese díjat. A Piramisból 1981-ben vált ki, és külföldön keresett munkát, 1984-ben tért haza, egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos turnéra indult. Később visszavonult a zenei élettől és Ásotthalmon telepedett le. 1992 márciusában lépett fel újra Demjén Ferenc vendégeként a Budapest Sportcsarnokban. Hamarosan bejelentették, hogy a Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből öt telt házas BS-koncert lett. 1993-ban új szólóalbumot készített, ezen régi zenésztársai is szerepet kaptak, játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez Révész érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben. 1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett. 2003-ban jelent meg Változtam című lemeze, melyen hat új és hat régi dala szerepel. 2009 májusában országos turnéra indult új zenekarával. A fiatal, tehetséges zenésztársakkal nagy sikerű akusztikus koncerteket adott. A turné zárókoncertje 2010 januárjában a MÜPÁ-ban volt. 2013-tól újra a színpadon látható. Zajzon Gábor lantművésszel játszik intim hangulatú fellépésein.

2020. June 23., 13:10