Ezen a héten hangoskönyveket ajánlunk figyelmükbe.

Leslie L. Lawrence: Sindzse szeme

Tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk, Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, egy bizonyos Mr. Thompsonnal. Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású „bogarász”, azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor. Alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, és ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, O’Harát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozta a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purbu. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme…

Robin Cook: Járvány

John Nordyke, a Yale egyetem huszonegy éves biológia szakos hallgatója hajnalban ébred egy zaire-i falu szélén, Bumbától északra. Megfordult izzadságtól nyirkos hálózsákjában. Ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan rosszabbul volt, mint előző este. Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan szedte a klorokinolin-foszfátot. Bizonytalan léptekkel bement a faluba, és érdeklődött, hol találja a legközelebbi klinikát. Egy vándorlelkésztől megtudta, hogy a néhány kilométerre keletre fekvő városkában, Yambukuban működik egy belga missziós kórház. Az amerikai fiatalembernek azonban nem maláriája volt: a titokzatos Ebola-kór végzett vele. Hasonló sorsra jut több más beteg is, de nem az elmaradott trópusi tájakon, hanem az Egyesült Államok legmodernebb nagyvárosaiban, sőt: legkorszerűbb klinikáin. Az egyre dühödtebben tomboló, rejtélyes járvány megfékezésére a legkiválóbb szaktekintélyek fognak össze: orvosprofesszorok, biológusok, járványkutatók. És magánnyomozásba kezd a becsvágyó, fiatal orvosnő, Marissa is.

Joseph Heller: A 22-es csapdája

Heller szerint a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába.

2020. June 29., 22:13