Varró Dániel József Attila-díjas magyar költő, műfordító, 1977. szeptember 11-én született Budapesten.

A Németvölgy lakója és a "Mackós" iskola tanulója volt.
Költői pályafutása gyerekkorában kezdődött, tulajdonképpen kistestvéri féltékenységből ragadott tollat. Első verseit 12 éves korában írta.
1996-ban, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le. Az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt, a JAK műfordító füzetek szerkesztője. Öt önálló kötete jelent meg és emellett több, leginkább gyerekeknek szóló kötet társszerzője is. Első verseskötete 21 éves korában került a boltok polcaira, Bögre azúr címmel. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény 2003-ban került kiadásba, melyből a Budapest Bábszínházban bábmusical készült, Presser Gábor zeneszerzővel közösen lemezt is készítettek a regényből. Harmadik kötete, a Szívdesszert, a szerelemről szól, a témát sokszínű költői formákban jeleníti meg.
Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb, önálló vagy másokkal közösen írt, színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára. 2005 óta tagja a Szépírók Társaságának, 2008 óta pedig a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja. Felesége Gelencsér Zsófia tanítónő, hittantanár. Gyermekei: Misi, Jancsi és Béni.

2020. September 09., 13:14