1935-ben, ezen a napon született Elvis Aaron Presley a Rock ‘n’ Roll királya.

A Mississippi állambeli Tupelóban született, Gladys Love Smith és Vernon Elvis Presley gyermekeként A kis család szegény, villany és víz nélküli háztartásban élt, de a szülők mindent megtettek, hogy fiúknak a legjobbat nyújtsák. Gyakran jártak templomba vasárnaponként, ahol Elvisre nagy hatást gyakoroltak az ott hallott dalok. A szomszédságban lakó, blues-t játszó afroamerikai férfiak zenéjét is kedvelte, illetve a country-t, amit gyakran családjával együtt hallgattak a rádión keresztül. A kis Presley 1941-ben kezdte meg az iskolát, muzikális érzéke már itt is megmutatkozott: miután elénekelte az „Old Sheep” című country dalt, tanára arra bátorította, hogy induljon egy énekversenyen. Elvis ekkor tíz éves volt, és elő is adta az Old Sheep-et, cowboynak öltözve, egy széken állva. Ez volt élete első fellépése. 1946-ban, tizenegy évesen kapta meg élete első gitárját. Elvitte hangszerét az iskolába, és ott adott elő dalokat osztálytársainak.
19 éves volt, amikor karrierje beindult, a nők imádták a hangját, a külsejét és az utánozhatatlan sármját. Sikere az általa kitalált, erősen erotikus töltetű, csípőjének vad tekeréséből álló táncnak is volt köszönhető.
A Little Less Conversation című száma azt a bravúrt vitte véghez, hogy az előadó halála után 25 évvel, 2002-ben felkerült a slágerlisták első helyére.
1958-ban behívták katonának. Két évig volt katona, a média tudósított bevonulásáról. Ezzel ő lett a világ leghíresebb közlegénye. Felesége, Priscilla Beaulieu csupán 14 éves volt, amikor megismerkedtek. Hét évvel később összeházasodtak és az esküvő után napra pontosan kilenc hónappal megszületett a lányuk: Lisa Marie Presley. A házasság hat év után válással zárult és Elvis többé nem nősült meg, nem született több gyermeke sem. Elvis lánya, Lisa Marie, Michael Jackson felesége volt.
Elvis a fiatal korában jött sikert és a túlhajszolt életmódot nagyon nehezen viselte. Már huszonéves korában rászokott az altatókra és nyugtatókra, és előszeretettel gyógyszerezte magát ok nélkül. Életének utolsó évtizedében már súlyos gyógyszerfüggő volt, nagyon elhízott, szervezete és idegei teljesen kimerültek. 1977-ben, csupán 42 évesen halt meg.
Elvist 14-szer jelölték Grammyre és összesen hármat nyert meg, 36 évesen megkapta a Grammy életműdíjat.
Legendás birtoka, Graceland ma is nyitva áll a látogatók előtt, és a washingtoni Fehér ház után az USA második legnépszerűbb turistanevezetessége.
Halála után nem sokkal megpróbálták ellopni a koporsóját a temetőből, ahová édesanyja mellé temették, ezért mindkettejüket áthelyezték Elvis birtokára, Graceland-re.

2021. January 07., 18:31