Krencsey Marianne színésznő 2016. március 30-án hunyt el New Yorkban.

Krencsey Marianne eredetileg színházrendezőnek tanult. Színésznőként a 60-as években lett ismert, bár már az 50-es években szerepelt mozifilmekben. Első szerepét a Liliomfi című filmben kapta, ezzel meghívták a cannes-i filmfesztiválra is. A magyar televízió vele kezdte meg próbaadásait is 1955-ben. Híres alakításai voltak még a Jókai regényekből készült Szegény gazdagok és Az aranyember című filmekben, de játszott a Két emelet boldogságban, a Gábor diákban és Zenthe Ferenc partnereként a Tenkes kapitányában is. Tizenkét év alatt közel 30 filmben szerepelt. Páratlan eleganciájával, bájával és finomságával egészen új színt hozott a magyar filmgyártásba. 1966-ban elhagyta Magyarországot. Amerikában eltöltött évtizedei alatt Faludy György verseinek tolmácsolójaként több sikeres előadást tartott, irodalmi esteket szervezett. Önéletrajzi könyve 2001-ben jelent meg. Utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett, 84 éves halt meg. Krencsey Marianne végső akarata az volt, hogy hamvait szülőhazájában helyezzék örök nyugalomra.

2021. March 29., 21:50