Ma 60 éve született Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész,

rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.
Művészcsalád gyermekeként született, édesapja Mácsai István festőművész volt, édesanyja, Gáspár Katalin, testvére Mácsai János zenetörténész. Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára. 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki, és ettől az évtől a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását. 1993-ban szabadúszóvá vált, ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 1998-ban elkezdte az ELTE esztétika szakát, de 2001-ben megszakította tanulmányait, mivel a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. 2020-tól újabb ötéves igazgatói megbízatást kapott. 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel. 2012 októberétől a magyar HBO új saját gyártású televíziós sorozata, a Terápia központi karakterét, egy pszichoterapeutát alakít. Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként tarják számon.

2021. March 30., 22:44