Dallamok szárnyán a régi szüretek emlékeihez

A TOP_PLUSZ-3.1.3-23-KO1-2025-00005 azonosítószámú, „Humán erőforrás- és szolgáltatásfejlesztés egyes hátrányos helyzetű csoportok részére Oroszlányban” című pályázat keretében megvalósuló Idősek Klubja program 2026. szeptember 14 -én, hétfőn ismét egy különleges élménnyel gazdagította a résztvevőket.

Az Időskorúak Gondozóházában Farkas Andrea művészetterapeuta vezetésével került sor a nyári szünet utáni első, szeptemberi „Zene és éneklés” foglalkozásra.
A program kezdetén a résztvevők közösen elevenítették fel a nyár legszebb pillanatait és emlékeit. A beszélgetés során szóba kerültek az elmúlt hónapok kellemes élményei, valamint Terike néni és Misi bácsi születésnapja is, amelyet a gondozóház valamennyi lakójával együtt ünnepeltek meg. A közös ünneplés emléke mosolyt csalt az arcokra, és kellemes, vidám hangulatot teremtett a foglalkozás kezdetén.
A szeptemberi, kissé borongós, esőre hajló időjárása már az ősz hangulatát varázsolta körénk ezen a hétfői napon. Ennek jegyében a foglalkozás fő témája is az évszakhoz kapcsolódott, amely a szüret, az ahhoz kötődő régi munkálatok, majd az azt követő szüreti felvonulások és bálok kerültek a középpontba. A beszélgetés során hamarosan a múlt emlékei között barangoltunk, és a résztvevők sorra osztották meg személyes élményeiket.
Mielőtt azonban felcsendültek volna az első dallamok, légzőgyakorlatokkal készültek fel a klubtagok a közös éneklésre, hogy megfelelő légzéstechnikával és elegendő levegővel vághassanak neki az éneklésnek.
Elsőként az „Érik a szőlő, hajlik a vessző” című népdal csendült fel. A jól ismert dallam hatására szinte megelevenedtek a régi szüreti munkálatok. A résztvevők felidézték a nyárson sült malac illatát, a frissen préselt szőlő édeskés aromáját, és szinte maguk előtt látták, ahogyan a férfiak darálják a leszüretelt szőlőt.
Ezt követően a „Hull a szilva a fáról” című népdal következett. Bár a dal ezúttal a szilváról szólt, a beszélgetés hamarosan ismét a szürethez és a régi idők ízeihez kanyarodott. Szóba kerültek a jól ismert szőlőfajták is, többek között a Ferkó szőlő, a muskotályos, az Otelló és a Csabagyöngye. A borok említése pedig természetesen a régi szüreti bálok hangulatát is előcsalogatta és megelevenedtek a „pörgős” szoknyák, a szép ruhák, a tánc és a közös mulatság emlékei. Hiszen egy-egy ismerős dallam könnyen visszarepíti az embert a régi, kedves, meghitt pillanatokhoz!
A zene ezután egészen a Hortobágyra repítette a klub tagjait a „Lenn a délibábos Hortobágyon” című dallal. A népdalokat követően a magyar operett világába is betekintést nyerhettek. Felcsendült Kálmán Imre és Gábor Andor közismert operettjének, a „Csárdáskirálynőnek” egyik legismertebb slágere, a „Hajmási Péter, Hajmási Pál”, majd ugyanebből az operettből a sokak számára kedves és jól ismert „Te rongyos élet” című dal is. A műsorban a „Csiribiri kék dolmány” is helyet kapott, a Latabár testvérek felejthetetlen előadásának felidézésével.
A foglalkozás végére a résztvevők egyöntetűen megfogalmazták, hogy a magyar operett különleges és egyedülálló műfaj. A közösen elénekelt, jól ismert dalok nemcsak a zene örömét adták, hanem régi emlékeket, érzéseket és élethelyzeteket is felidéztek. Az éneklésnek köszönhetően ezen a szeptemberi napon nem csupán daloltak, hanem egy kicsit együtt utaztak vissza a múltba is, a szüretek, bálok, fiatalkori élmények és régi dallamok világába.
A foglalkozás végén közösen énekelték el a „Nemcsak a húszéveseké a világ” című dalt, amely méltó lezárása volt a jó hangulatú együttlétnek.
Az Idősek Klubja célja továbbra is az, hogy élményalapú programokon keresztül támogassa az idősek aktív közösségi életét, valamint hozzájáruljon lelki jóllétük megőrzéséhez.
A program az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár munkatársainak szervezésében valósult meg.

2026. szeptember 14., 21:35