Pénteken egy ritka és különleges kiállításmegnyitón vehettek részt a látogatók a kiállítóteremben.

Tatár Margit feliratos hímzett konyhai falvédőit tekinthették meg, akinek az 1950-es évektől kezdődött ez a gyűjtői szenvedélye. 

Körtvélyfáy Zoltán, az OKSZÍK igazgatóhelyettese elmondta, hogy „a szöveges falvédő 1871-ben született meg az iparművészettel egyszerre. Eleinte az angolok, hollandok, svédek körében, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területein honosodott meg. Bécsből került be Magyarország és Erdély területére.  A falvédők funkciójukat tekintve hol a falak tisztán tartása, hol esztétikai értékük, hol pedig csupán az egykori divat miatt használatosak még ma is.” A figyelemre méltó kiállítás szeptember 24-ig látogatható. 

A megnyitó után a pénteki program a színházteremben folytatódott, ahol Az Udvarhely Néptáncműhely bemutatta Könczei Árpád - Apám tánca című művét. 


2017. szeptember 19., 11:43