Napi érdekességek - szeptember 18.

1905. szeptember 18-án született Greta Garbo, a filmtörténet egyik legrejtélyesebb színésznője.

Mielőtt színésznő lett, szappanozó lány volt egy borbélyüzletben, rövid ideig kalapárusként is kereste a kenyerét.
Amikor Amerikába érkezett, egyetlen szót sem beszélt angolul, de mivel karrierje kezdetén csak némafilmekben szerepelt, nem is volt rá szükség, hogy megszólaljon. Az Metro Goldwyn Mayer Stúdióba érkezése után teljesen átalakították: fogait kiegyenesítették és fogyókúrára fogták, mert túlsúlyosnak ítélték.
Az első hangosfilmjében, az Anna Christie-ben egy ex-prostituáltat alakított, a szerep pedig azonnal Oscar-jelölést hozott neki.
A színésznő irtózott a felhajtástól, ezért soha sem adott autogramot, és interjút is csak keveset vállalt. Ezért is nevezik az egyik legtitokzatosabb színésznőnek. A rejtőzködés mesterségét egyébként mesterfokon művelte, amikor sétálni indult naponta akár több kilométert is megtett, mindig óriási napszemüveget húzott, hogy ne ismerjék fel.
A 40-es évektől kezdve műtárgyakat gyűjtött, melyekből annyit felhalmozott, hogy halála után több millió dollárt ért hagyatéka. A színésznő ügyesen fektette be a pénzét, több ingatlanra is szert tett, melyeket az unokahúgára hagyott. Greta sosem ment férjhez és gyermeke sem született. Halála után rengeteg romantikus hangvételű levet találtak a lakásában, melyet a közismerten meleg írónőhöz, Mercedes De Acostához címzett, ezért azt feltételezik, hogy a színésznő is a saját neméhez vonzódott. A II. világháború alatt állítólag a brit hírszerzésnek dolgozott, az volt a feladata, hogy kémeket szervezzen be a szervezetbe.
Élete utolsó éveiben minden baráti kapcsolatát megszakította, így teljes magányban élt 1990-ben bekövetkezett haláláig.

2020. September 15., 15:02