Függönyt fel! – kalandozások a színház világába

Móri Ildikó rovata

Történetek, érdekességek, pletykák, játékok, hírek színházról nem csak színházrajongóknak.

Nők a színpadon

A nőnap alkalmából emlékezzünk arra, hogyan is alakult a különböző történelmi korokban a női színjátszás. Ma már teljesen természetesnek tekintjük, hogy ha színdarabot nézünk, játszanak benne színésznők. Pedig a régi időkben sok országban nem léphettek színpadra a nők. Ahol nem tiltották kifejezetten, ott is kevés nő választotta a színészetet, mert nem becsülték, és minimum könnyűvérűnek tartották őket. Hiába írtak hősnőket és istennőket a színházi darabokba, jó ideig azokat a szerepeket is férfiak játszották. Ha másképp nem ment, eunuchok ugrottak be, de nőt a színpadra évszázadokig nem engedtek. És akkor még nem beszéltünk női írók műveinek színpadra állításáról.
Európában az első színházakat az ókori görögöknél találjuk. Ott a női szerepeket is férfiak játszották, karakteres maszkban, aminek egyébként fontos szerepe volt, mert a nézőktől való nagy távolság miatt a szereplők saját arca nem lett volna eléggé kifejező. A művészeteket és a tudományokat képviselő kilenc múzsa közül az ókori ábrázolásokon kettő tart álarcot kezében: Thalia és Melpomené. Az első a komédia múzsája, a második a tragédiáé.
A középkorra sem változott meg igazán a helyzet: a legtöbb színdarabban kizárólag férfiak szerepelhettek, a nők birodalma az otthon volt. A darabokban is így ábrázolták a női karaktereket: többnyire lenézett, gyenge, irányítható nők voltak.
Rosalinda, Júlia, Makrancos Kata, Lady Macbeth, Titánia, Beatrice, Ofélia: Shakespeare komoly női szerepeket írt a darabjaiba, de őket a színpadon csakis férfiak kelthették életre. Shakespeare ebből a szempontból modern írónak számított, hiszen sekélyes karakterek helyett a nőket is ravaszsággal, bátorsággal, olykor gonoszsággal ruházta fel, ugyanolyan sokszínűen, ahogy a férfiakat. 1660-ig azonban tilos volt női színészt foglalkoztatni Angliában, de az egyház Európa-szerte amúgy is gondoskodott róla, hogy az összes világi színészt megvessék és kiközösítsék.
Az évek múlásával a színésznők lassan, de biztosan kitaposták maguknak az utat a világot jelentő deszkákig. A 17. században már szerepeltek színpadon, de gyakran megalázták és bántalmazták őket emiatt, nagyjából azt gondolták róluk, hogy tehetséges prostituáltak. Egy ideig tanácsos volt férjezett nőként színpadra lépniük, és sokan függtek mecénásaik támogatásától is. Idővel azonban már tehetségük okán ismerték el őket, és egyre kevesebbszer kényszerültek méltatlan kompromisszumokra. Az idő múltával azonban egyre többféle színház és darab akadt, ahol a nők is teret kaptak. Az Egyesült Államokban a 19. század vége és a 20. század eleje hozta meg az áttörést a nők számára az előadóművészetben: a Broadway fényei már az ő tehetségüket is megcsillantották. Európában a 19–20. századi dívák – Eleonora Duse, Sarah Bernhard, Isadora Duncan – számos újítást vezettek be, bizonyos szerzőket például kiemeltek a repertoárba.
A hazai hivatalos színjátszás csupán a 18. század második felében jelent meg. Az első magyar színtársulatot 1790-ben Budán alapították meg, de hamar fel is oszlott. Két évre rá Kolozsváron alakult új társulat, amelynek tagjai 1807-től Budapesten is tartottak előadásokat. A nők ekkor már szerepelhettek színpadon, sőt olyan sztár színesítette ezeket a korai előadásokat, mint Déryné Széppataki Róza. első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője, aki még életében legenda lett.

2021. March 06., 20:36