Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, 1941 és 1944 között a Madách Színház tagja volt. 1945-től a Művész Színház igazgatója volt. 1949-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, melynek 1972-től haláláig rektora volt. 1950 és 1962 között a Nemzeti Színház művésze volt. 1951-től 1953-ig a Magyar Néphadsereg Színházának főrendezője. 1962-től a Vígszínház főrendezője, 1971-től haláláig igazgatója volt.
Örömét lelte abban, hogy tudását másokkal megossza, s másokat elindítson a pályán. Olyan művészek tanultak tőle, mint Pécsi Sándor, Sennyei Vera, Somogyvári Rudolf, vagy Latinovits Zoltán. Ő fedezte fel a kispesti Gödör étteremben járva Bárdy György színművészt is. Rendezőként nemcsak a színházban és a filmgyárban volt jelen, hanem az induló televíziónak is egyik úttörő művésze volt. 1957-ben Horváth Tivadarral közösen vezényelte le az első szilveszteri tévékabarét. Nevét mégis leginkább nagyszabású –a klasszikus magyar irodalom kánonját képező - magyar történelmi témájú filmjei tették népszerűvé és maradandóvá. Ezek közül néhányat említve: 1965 - A kőszívű ember fiai, 1966 - Egy magyar nábob, 1966 - Kárpáthy Zoltán, 1968 - Egri csillagok.