történelem- és földrajztudós, író, a 18. századi magyar tudomány kiemelkedő alakja.
Tanulmányait Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán kezdte, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte a „humaniórákat”. Iskolái közben nevelői állást vállalt egy évre Veszprémben, majd Pápán a református főiskolán képezte tovább magát. A rozsnyói és besztercebányai evangélikus egyházközség pénzén 1704-ben a halléi egyetemre utazott, ahol 1707-ig teológiát, orvostudományt és állattudományt tanult.
Halléban döbbent rá, hogy a magyar királyságról milyen keveset tudnak külföldön. Magyarországról nem volt megfelelő térkép, kézikönyv.
1709-től 1713-ig Besztercebányán régi tanára, Pilarik János keze alatt tanított, halála után ő lett a gimnázium rektora. A Németországban látott példa alapján átalakította a besztercebányai gimnáziumot. Munkájának és eredményeinek híre terjedt. Ennek tudható be, hogy 1714-ben a híres pozsonyi evangélikus líceum meghívta igazgatójává, 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház első lelkészévé. Pozsonyban bevezette a pontos tantervet. A tanárok munkáját ellenőrizte, az oktatásról jegyzőkönyvet vezetett. Az általa oly fontosnak tartott földrajzi és történeti ismeretek mellett magas színvonalon folytatta a modern nyelvek oktatását. 1713-ban kiadott Institutio ad symbola conferenda című írásában gyakorlatilag egy magyar nyelv- és irodalomtörténet tervezetét vázolta. Legfontosabb, máig ható tudományos jelentőségű munkája a Notitia Hungariae novae historico-geographica volt. A szöveg többszörös szűrőn ment át: a megyeleírásokat az érintett vármegyék megkapták és a pontatlanságokat kijavíthatták. Az általánosabb, történeti, államismereti, politikai fejezeteket pedig a helytartótanácsi cenzúra vizsgálta. Majd két évtizedes adatgyűjtés és szövegezés után a mű kiadásához III. Károly magyar király anyagi támogatást nyújtott, és Bél Mátyást nemesi rangra is emelte. 1735 és 1742 között, haláláig művének kb. harmada jelent meg nyomtatásban, négy kötetben, összesen 2693 oldal. Nagyobb része, mintegy tízezer oldal kéziratban maradt, amit az örökösöktől Batthyány érsek megvásárolt, de hazaszállítása során egy része a Dunába esve tönkrement. A megmaradt részeket az esztergomi káptalan és a budapesti Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Bél Mátyás munkásságával az országot igyekezett szolgálni, részrehajlás nélkül. Az ország három, akkori legjelentősebb népcsoportjának (magyar, német és szlovák) nyelvét jól beszélte, mindhármat egyenlőnek tartotta, a nyelvi tarkaságot dicsőségnek tekintette. Nevéhez fűződik az első, 1721-ben megjelenő magyarországi hírlap, a Nova Posoniensia című latin nyelvű újság szerkesztése.