akinek nevéhez olyan kultikus műsorok fűződnek, mint a Panoráma, a Parabola, a Szemtől szemben vagy a Fórum. Külpolitikai műsoraival korszakot, műfajt és iskolát teremtett Magyarországon. Visszavonulásáig számtalan riport-dokumentumfilmet készített egyebek között az erdélyi magyarokról, Trianon következményeiről, a közel-keleti konfliktusról, a kommunista diktatúrák kegyetlenségéről. Sokoldalú egyéniség volt, aki tehetségével és több mint százhetven dokumentumfilmjével kivívta a szakma és a világ közvéleményének elismerését.
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1955-ben, majd Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanult, ezután beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Sémi filológia szakára. Ám nem folytathatta a tanulmányait mert Moszkvában – egyetemistaként – a magyar nagykövetség előtt többedmagával tiltakozott a magyar szabadságharc katonai leverése ellen. 1957-ben Magyarország összes egyeteméről kitiltották. Sőt: csaknem egy évig ült börtönben. A népszerű műsorvezető karrierjét a Magyar Rádiónál kezdte, majd a 1972 és 1977 között az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének helyettes vezetője volt, ahol a Panoráma, a Nemzetközi Stúdió, a Parabola, a Szemtől szemben, az Ezredforduló, a Magyarok, a Fórum című műsorok főszerkesztője lett. Számos riportot és egész estét betöltő dokumentumfilmet készített a palesztin-izraeli konfliktus hátteréről, megszólaltatva mindig mindkét felet. Rendszeresen készített interjút arab, palesztin és izraeli vezetőkkel, például Jasszer Arafattal, a PFSZ egykori vezetőjével, Menáhém Begin, Simón Peresz és Ariél Sárón egykori izraeli miniszterelnökökkel, valamint Moammer Kadhafi líbiai ezredessel és másokkal. Állandó életveszélyben volt, nemcsak amiatt, mert többször a frontvonalakban, fegyverropogások és bombázások kellős közepén készítette riportjait, hanem azért is, mert rendszeresen bírálta az Amerikai Egyesült Államok világhatalmi törekvéseit, feltárta és műsoraiban nyilvánosságra hozta azok hátterét. Chrudinák Alajos műsorai a korszak legnézettebb hazai tévés produkciói voltak, amelyeket gyakran külföldi csatornák is megvásároltak, hogy bemutathassák őket. Az ezredfordulót követő években úgy döntött, hogy több mint három évtizedes tévés pályafutással a háta mögött visszavonul, és feleségével, Ágnessel egy kis erdei faluba, Mátracserpusztára költözött. Filmjei közül hét alkotás is elnyerte a különféle televíziós fesztiválok nagydíját, Háború a Szaharában című munkája pedig 1979-ben megkapta a monte-carlói filmfesztiválon az Arany Nimfa fődíjat. Munkásságát számos további díjjal ismerték el: a Balázs Béla-díjat 1982-ben, az Opus-díjat 1990-ben, a Széchenyi-emlékdíjat pedig 1991-ben vehette át. Hosszas betegség után, életének 82. évében hunyt el.