Gyermekkorában semmivel sem tűnt ki a többi gyerek közül, tanulmányi eredményei is messze elmaradtak szülei elvárásaitól. A fizikailag erős, de gyenge szellemi képességű fiút apja lakatosinasnak adta. A fiatal inas hamar kitűnt kreatív képességeivel, munkáival elbűvölte környezetét és segédvizsgájára olyan remekművű vasrácsot készített, hogy a lakatoscéh mestereit is elbűvölte. Ismerősei, barátai mind sikeres jövőt jósoltak neki, de ő többre vágyott. Szülővárosának utcáit járva sokszor rácsodálkozott az épületek szobordíszítéseire. Mivel szülei nem tudták taníttatni, fából különböző használati tárgyakat kezdett faragni. Gipszszobrok készítésével próbálkozott, egyik ilyen munkájára figyeltek fel egy pozsonyi kiállításon. 1890-ben a Szabin nők elrablása című műve akadémiai pályadíjat kapott. Fadrusz 1886-ban utazott Bécsbe. Itt vált szenvedélyes hazafivá, akit megragadott a múlt nagy magyarjainak személyisége és rányomta bélyegét későbbi művészetére. Első nagy munkája a pozsonyi koronázási domb helyére kellett egy monumentális emlékművet elkészítenie. A művész Mária Terézia magyar királynő alakját választotta. A korabeli sajtó hosszan méltatta a szobor szépségét, ez hozta meg számára a hírnevet és végre jelentős anyagiakhoz is jutott. A mester újabb megbízásokat kapott, Kolozsvár városa ugyanis már régóta tervezte egy Mátyás- emlékmű felállítását. A pályázat első díját Fadrusznak ítélték. A szobor a nagy királyt abban a pillanatban ábrázolja, amikor a harci ménjén ülve a győztes hadaira tekint, arcáról erő és fenség sugárzik. Tervezett egy monumentális emlékművet Erzsébet királynéról is de ezt a megbízatást nem sikerült megszereznie. A sikertelenség valósággal letaglózta, egyre súlyosabban jelentkezett tüdőbaja is. Számos nagyszerű megbízatást nem tudott teljesíteni, korai halála megakadályozta ebben, tanítványai fejezték be megkezdett munkáit.