Színházi túra Görögországban

Az összes színházi teremben és művészi produkcióban, minden színészcsoportban és színpadi hagyományban láthatjuk az ókori görög gyökereket: a dramaturgia alapjait, a színészi szabályokat, az előadások előadásának alapelveit, a zene hozzáadását, a speciális műszaki kíséret használatát, sőt magukat a helyhez kötött színházi létesítményeket.
Az első színházak egészen az ókori görögökig nyúlnak vissza. Ekkor még a női szerepeket is férfiak játszották, maszkban, aminek egyébként is fontos szerepe volt, mivel a nagy távolságok miatt enélkül nem lehetett volna jól látni a szereplők arcát. Főként drámát, tragédiát játszottak és főleg ünnepnapokon.
Az ókori görög színházak színházi előadásokat vallási kultusz részeként rendeztek Dionüszosz termékenységi isten tiszteletére, akit a modern kultúrában jobban ismertek, mint a borkészítés istene. Az ünnepségekre évente többször került sor, és egybeestek a fontos mezőgazdasági ciklusokkal.
A színházi művészet fejlődésével a szerző színjátékának jellege is megváltozott, a „mindennapi témájú” mindennapi témák egyre népszerűbbé váltak. A darab sikerét gyakran a dramaturgi közönséghez való hozzáállása, az irodalmi szöveg eseményeinek megbízhatósága és igazságossága határozza meg az egyszerű halandókkal szemben.
A legjobb állapotban fennmaradt ókori Epidauroszi Színházat nem csak a legszebb arányú, de a legkiválóbb akusztikájú színháznak tartották. Aszklépiosz gyógyhelye, kezelési és vallási központja mellett, a szentélyhez tartozó hatalmas epidauroszi amfiteátrum 14 ezer nézőnek kínált helyet Peloponnészoszon. A tökéletes állapotban fennmaradt ókori epidauroszi színház az i.e. 4. században épült. Akusztikája még a mai kor szakembereit is ámulatba ejti.
A csodálatos környék és az épület tökéletes arányai páratlanok. A Peleponnészoszon, a Szaroni-öböl mentén fekvő Argolisz környékén az ókorban vallási központ volt Epidaurosz, ahol a görög mitológiában a gyógyítás istenének számító Aszklépiosznak a szentélye, az Aszklépieion állt. Ez a teátrum volt az ókori drámajátékok színhelye. Érthető az s, hogy Maria Callas rendkívül szívesen lépett itt fel. Varázslatos érzés a helyen megnézni egy Szophoklész- vagy Euripidész-drámát, még akkor is, ha az ember nem érti az előadás nyelvét.
Az Akropolisz déli lejtőjének két jelentős műemléke közül - a másik a Herodes Atticus odeon - a Dionysos Eleuthereus színház az ókori Görögország egyik legkorábbról fennmaradt szabadtéri színháza, mely a Dionysos isten tiszteletére szervezett vallási játékok, ünnepségek, fesztiválok eseményeinek adott otthont. A korszak hasonló rendeltetésű intézményei óriási méretűek voltak, de olyan tökéletesen voltak megtervezve, kialakítva, hogy ideális időjárási körülmények között, teljesen megtöltve a nézőteret, modern tesztekkel igazoltan is kitűnő akusztikus hatásuk volt.
A színház a Kr. e. IV. században épült, de a későbbiek során többször is újjáépítették. Dionysos Eleuthereus kultuszának nyomai azonban már a Kr. e. VI. századból is igazoltak, de az abból a korból fennmarad épületnek csak néhány kőtömbje maradt meg a későbbi színház alkotóelemeként.A színház kialakítása kezdetben, az V. századig meglehetősen egyszerű volt, majd a fa felépítményeket kőre cserélték. A hellenizmus idején 67 márvány "trónt" is elhelyeztek a színpadot körülvéve, melyekre a tulajdonos méltóságok neveit vésték fel, melyek római kori másolata ma is látható. A színházi előadások egyszerre versenyek is voltak, a győztest egy tripodra (három lábú állvány) állított szoborral jutalmazták, melyet aztán a színház körül állították ki, a Tripodok utcáján.
S hogy kik voltak e - szó szerint - drámai versengések szereplői? A korszak leghíresebb tragédia- és komédiaköltői, drámarói, köztük Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész és Menandrosz, kiknek nevét máig megőrizte az irodalomtörténet. Egy-egy ilyen eseményen négy darabot adtak elő, benne három tragédiával és végezetül egy könnyebb hangvételű szatírával. A korai időkben a három tragédia kapcsolódott egymáshoz, ilyen volt például Aiszkhülosz Oreszteia trilógiája, mely Kr. e. 458-ban a győztes darab volt.
Ebben az időben a drámaírókat számos színházi kellék, valamint egy harmadik színész szereplése is segítette a munkájukban. A IV. század végéig használatban maradtak az eltúlzott, feltűnő vonású maszkok, melyeket igen fontosnak tartottak a jellegzetes karakterek azonosításához. Ez azért is volt fontos, mert ekkoriban több ezer fős nézőközönség előtt játszottak, s a feltűnő vonásokat a leghátsó sorokból is jól lehetett látni.
A színház a vallási tartalmú fesztiválok, és a színházi előadások mellett alkalmanként más jellegű eseményeknek is otthont adott, így a Pnyx domb alkalmatlanná nyilvánítása után itt tartotta összejöveteleit az athéni ekklészia is, mely az athéni demokrácia idején a polisz (városállam) legfontosabb szerve, a minden szabad polgárból álló népgyűlés volt. A római korban már sokkal közönségesebb eseményeket is rendeztek itt, melyek leginkább az amphiteatrumokban voltak megszokottak, a "szent" előadások végleg a múlté lettek. A bizánci időkre pedig a színház épülete is romokban hevert. A romos területet az 1700-as években fedezték fel újra, majd a Görög Régészeti Társaság irányításával 1838-tól kezdték feltárni.
Ha Görögországban járnak és szeretik a színházat, ne hagyják az igazi görög színházi élményt sem.