a szokásjogi gyűjteményét, a Hármaskönyvet, amely a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapja maradt. A Hármaskönyv előszóra (prologus) és három részre (partes) tagozódik. Az első rész a nemesi magánjoggal, a második a nemesi perjoggal, a harmadik a városi és jobbágyi joggal foglalkozik, és itt találhatók az 1514-es paraszttörvények. Az első rész tartalmazza a nemesek négy fő szabadságáról (személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség és ellenállási jog) rendelkező passzust. Ez a könyv fejti ki a Szent Korona-tant is, azt, hogy a Szent Korona az államhatalom szimbóluma, amelynek tagjai a király, az ország nemesei és szabad városi polgárai. A nemesek és az uralkodó között kölcsönösségi viszony van, mert a királyt a nemesek választják, a nemeseket pedig a király kreálja. Werbőczy tízévi megfeszített munka után, 1514. október 18-án, a Dózsa-féle parasztháború leverését követően néhány hónappal összeülő pesti országgyűlésen mutatta be munkáját. A latinul íródott, Opus Tripartitum juris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae, azaz A nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve címet viselő jogtárat az országgyűlés az 1514. LXIII. törvénycikkben helyeselte, és november 19-én a király is megerősítette, de formálisan soha nem hirdették ki, így törvényerőre sem emelkedett.
Werbőczy 1517-ben saját költségén kinyomtatta (első magyar fordítása 1565-ben készült el), a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. A Tripartitum a magyar jog elismert gyűjteménye lett, a corpus jurisban az első helyen szerepelt, 1848-ig használták, sőt egyes rendelkezései 1951-ig érvényben maradtak.