Sajátos alakja a magyar próza történetének, részben izgalmas élete, részben szokványosnak semmiképp nem nevezhető alkotó módszere, világlátása miatt. Hatalmas élményanyagot szívott magába, amely nem korlátozódott Magyarországra, Közép-Európára, hanem magába olvasztotta az író dél- és észak-amerikai tapasztalatait is. A legkülönfélébb és legkalandosabb foglalkozásokat űzte: volt újságíró, fakitermelő és vasútépítő munkás, pincér, tengerész, tisztviselő. A harmincas évek elején tért haza. Baloldali lapok publicistája, kapcsolatban áll a felvidéki és erdélyi szocialista írói mozgalommal, éveken át levelez Fábry Zoltánnal és Gaál Gáborral. Itthon a Szép Szó köre, majd a népiesek felé tájékozódik, de szorosabban egyik irányban sem kötelezi el magát. Szereti a "rendetlen" embereket: az élet kitaszítottjait, a lázadókat, a maguk szakállára és kárára kalandorkodókat, csavargókat, osztályindulatból bűnözőket. Remenyik társadalmon kívüli alakjai vad és szerencsétlen ámokfutók, inkább a kényszer, valami külső vagy belső katasztrófa sodorja őket az erkölcsi világrend határain túlra, mintsem a kötetlenség idillje utáni nosztalgia. Remenyik a korszak egyik leggazdagabb élményvilágú írója. Legfontosabb műve az Élők és Holtak egy nyomozás történetét meséli el. Új művei közül elsőnek a Por és Hamu (1955) jelent meg. A fiatal csendőrtiszt, Lénárt György, a regény főszereplője a kereskedők és szegény emberek összecsapásában az utóbbiak pártjára áll, s humanista hevületében végül a kupecek áruit is szétosztja köztük. Utolsó, Az idegen (1963) című posztumusz regénye összefoglaló jellegű alkotás. Írójának vallomása szerint olyan periódusban született, amikor már csak "szemlélődni" maradt ereje. Önmagát idézi meg ebben az alkotásban: kalandjait, szenvedéseit, hányattatásait. Valójában önéletrajzi regény. Könyvei megtalálhatók a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár gyűjteményében.