1923. február 4-én született Dorogon.
Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását. 1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt. A Helsinki olimpián /1952/ a győztes magyar válogatott tagja. Három világbajnokságon /1954, 1958, 1962/ szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő. A háromszoros bajnok, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 62 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa. Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak, az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese. Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s csak kis híján múlott, hogy nem a börtönben végezte, hanem Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig kapuskodott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a a Ferencvároshoz igazoljon. Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Klub elnöke. A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját, együtt élt a játékkal. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett hárítani, a labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott, ezért emlegették a magyar válogatott “negyedik hátvédjeként”. A kapustulajdonságok közül különösen ruganyossága és reflexei voltak egészen kiválóak, nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették. Hosszas betegeskedés után, 2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.