A pipát már az ősidőktől fogva használják. Hérodotosz visszaemlékezései szerint Kr.e. 500-ban a szkíták égő levelek füstjét szívták. A rómaiak és a görögök hamar átvették ezt a szokást, később pedig a germán és a kelta népek is csatlakoztak hozzájuk. Az indián őslakosok a dohányt már pipákban szívták még mielőtt az európaiak megérkeztek volna. A 16. századtól, a dohány világméretű elterjedésével a pipa is igen népszerű szenvedély lett, a nők és a férfiak körében is. A pipa fejrésze megannyi alapanyagból készülhet: bruyergyökérből, kukoricacsutkából, tajtékkőből vagy cserépből. Néha előfordulhat, hogy meggyfából, olajfából, juharból vagy tölgyből alakítják ki. A pipafejet gyakran részletes, művészi faragások díszítik. A napjainkban forgalomban lévő pipák többségének az alapanyaga a bruyergyökér, ezeket bruyer pipáknak nevezzük. Népszerűségét természetes tűzállósága és nedvességelnyelő képessége adja. Február 20-án számos külföldi és hazai helyszínen pipalassúsági szívóversenyt rendeznek. Az eddigi magyar rekordot Verhás Tamás tartja 1 óra 59 perc 48 másodperccel, a nők közül pedig Ilyés Istvánné képes a leglassabban szívni pipáját 1 óra 32 perc 40 másodperccel. Csapatok közül az Aranyfüst Pipaklub tagjai tudnak a legtovább pöfékelni, 4 óra 34 perc 56 másodpercig égett pipájuk.