Édesapja, Benke József ügyvédi tanulmányait hátrahagyva a vándorszínészi pályát választotta. Lánya a budai Várszínháznál lépett apja nyomdokaiba, ahol Kántorné Engelhardt Anna a kor ünnepelt színésznője is játszott. A híres primadonna „színiiskolát” is fenntartott a társulat ifjú színésznői számára, ami abból állt, hogy két-három lánynak megengedte, hogy nála lakjon és végezze a háztartási munkákat, cserébe a színfalak mögül nézhették, miként játszik a közönségnek. 1833. október 27-én Laborfalvi Rozáliaként lépett először a világot jelentő deszkákra. Játszott Győrött és Kassán, majd 1835-ben visszatért a Várszínházba, később pedig az alakuló Pesti Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott. Az augusztus 22-i megnyitón Eduard von Schenk Belizár című drámájában Antónia szerepét alakította kitörő sikerrel. 1848. március 15-én a Nemzeti Színház a Bánk bánt játszotta, Laborfalvi Rózával Gertrudis szerepében. Az előadás előtt, a színfalak mögött találkozott először a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral. (Róza egy kokárdát tűzött Jókai Mór kabátjára). A gyorsan kialakuló viszonyt az ifjú író környezete rossz szemmel nézte. Petőfi Sándor, akivel Jókai ekkoriban együtt lakott, mindent megtett, hogy barátját meggyőzze a kapcsolat megszakításáról, de nem járt sikerrel. Minden igyekezet hasztalannak bizonyult, hiába mutatták be neki a színésznő Lendvay Mártontól házasságon kívül született lányát, Benke Rózát, hiába ment utánuk egy svábhegyi nyaralóba maga az özvegy Jókai nagyasszony. Jókai és Laborfalvi megszöktek előle, és 1848. augusztus 29-én összeházasodtak. Laborfalvi Róza a családi életben is szívesen helyezkedett uralkodói szerepbe. A szabadságharc kezdetekor sürgette a harcoktól húzódozó Jókait, hogy csapjon fel nemzetőrnek; a császáriak diadala után pedig ő szerzett neki komáromi menlevelet, amelyet állítólag Haynau táborszernaggyal íratott alá. Ez a gesztus békítette ki Laborfalvit azóta is haragvó Jókaynéval. Az asszony gondoskodott arról, hogy férje békében dolgozhasson, és igyekezett tőle mindent távol tartani, ami elvonhatja figyelmét a munkától. Olyan pletykák kaptak szárnyra arról, hogy a férj csak akkor kapott enni, ha előtte leadta a napi megírt penzumot feleségének. Laborfalvi 1859-es visszavonulásáig a magyar színjátszás koronázatlan királynője volt. A színpadtól ezután sem tudott teljesen elszakadni: jótékony célú fellépéseket egészen 1869-ig vállalt. A közönség utoljára – tizennégy év szünet után – 1883. november 30-án láthatta Miskolcon, ahol művészi érdemeinek elismeréseként a koronás arany érdemkeresztet kapta. 1886. november 20-án, tüdőgyulladásban hunyt el a Sándor (ma: Bródy Sándor) utca 36. alatti lakásukban. November 22-i temetésén Paulay Ede mondott gyászbeszédet, és tisztelőinek tömege kísérte utolsó útjára a legendás színésznőt.