Iskoláit Debrecenben végezte, gyenge fizikumú, beteges gyerek lévén az irodalom, az ábrándok világába vonult vissza a hétköznapok zaja elől. Érettségi után a budapesti egyetem magyar - német szakán tanult, költői pályája is itt kezdődött. Versei eleinte A Hét és a Vasárnapi Újság című lapokban, majd 1908-tól az akkor meginduló Nyugatban jelentek meg. Pesten kezdetben házitanító volt, majd a művészek nagy barátja, Hatvany Lajos vette pártfogásába. Ekkor derült ki, hogy súlyos tüdőbeteg, így Hatvany támogatásával különböző szanatóriumokban keresett gyógyulást. 1907-ben az Esztendő című lap munkatársa lett, megjelent a Lomha gályán című kötete, s feleségül vette szerelmes verseinek múzsáját, Lichtmann Annuskát. Házasságukból 1920-ban született leányuk, Eszter, aki később szintén kiváló költő, műfordító lett. Az I. világháború eseményeit rettenettel szemlélte, pacifistaként elítélt minden vérontást, a háborús hőskultusszal nem tudott és nem is akart azonosulni. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkára lett. Betegsége azonban ismét szanatóriumba kényszerítette. 1921-től az Est-lapok munkatársa, itt jelentek meg versei, novellái, kritikái is. Utolsó korszakának verseiben ismét felerősödött pesszimizmusa, a minden sorát átható szomorúság. A Körúti hajnal, az Esti sugárkoszorú, a Lélektől lélekig e kor jellegzetes versei, s a Jó éjszakát!, amelyben a ma is oly kínzóan aktuális kérdésre keresi a választ, mint van-e értelme, haszna a művészetnek, a költészetnek.