Apja halála után édesanyja az irgalmas nővérek szatmári zárdájában küldte tanulni, majd elvégezte a tanítóképzőt. 1899-ben beiratkozott az Erzsébet Nőiskolába, ahol 1902-ben szerzett polgári iskolai tanári oklevelet, és a miskolci polgári leányiskola tanára lett. 1905-ben feleségül ment Frőlich Brúnó erdőmérnökhöz, akitől egy évvel később megszületett László nevű fia. Az írással még tanítóképzős korában ismerkedett meg. Verseit, amelyekben a hétköznapi élet apró mozzanatait, rezdüléseit szokatlan kifejezésekkel, a közvetlen társalgási nyelv eszközeivel jelenítette meg, több folyóirat, A Hét, a Jövendő és a Magyar Géniusz is közölte. Első verseskötete 1903-ban jelent meg Versek címmel, ekkoriban már prózai műveket, novellákat is írt. 1907-ben családjával Budapestre költözött, és előbb az újpesti, majd az angyalföldi polgári leányiskolában tanított. A fővárosban bekerült az irodalmi körökbe, hamarosan a legrangosabb folyóirat, a Nyugat is szerzői közé fogadta. Költői világa, gondolkodásmódja, irodalompolitikai nézetei Adyéhoz álltak közel, s e szellemi kapcsolódásból idővel mély barátság is született. Házassága 1910-ben válással végződött, felejteni Párizsba, majd Rómába utazott. Ebben a válságos időszakban született meg két legjelentősebb regénye, a Színek és évek, valamint a Mária évei. A Színek és évek egy gazdag lelki életű, de körülményei folytán mindig megalkuvásra kényszerülő asszony történetén keresztül a dzsentri világ széthullását mutatta be, a Mária éveiben azonban már az önálló utat járó asszony tragédiáját ábrázolta. 1914 fontos esztendő volt életében: megismerkedett Bauer Ervin orvos-biológussal, akihez még ebben az évben feleségül ment, és ugyanekkor jelent meg az Állomások című regénye is, amelynek női főhősei már a férfiakéval egyenrangú, teljes, alkotó életet élhetnek. Az első világháború kitörése után végleg szakított a tanári pályával, s csak az irodalomnak szentelte magát. A háborút saját bőrén is megtapasztalta: 1915-ben férjét a temesvári kórházba rendelték szolgálatra, ettől kezdve kétlaki életet élt, Budapest és Temesvár között ingázott. Közben újabb regényt írt Hangyaboly címmel, amelyben a zárdában töltött gyermekéveit elevenítette fel, ebből 1971-ben Fábri Zoltán rendezett nagy sikerű filmet, melynek forgatási helyszíne Majkon volt. Életének utolsó időszakában publicisztikai munkássága is kiteljesedett, írásainak nagy részét a Pesti Napló közölte. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia is tagjai sorába fogadta. Október végén még lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat, de egy hónappal később az egész Európán végigsöprő spanyolnáthában fiával együtt ő is megbetegedett. Kórházba szállították, ahol 1918. december 1-jén meghalt, fia csak egy nappal élte túl.