Édesapja a zsidó származású Benjamin Guggenheim volt, a Titanic egyik tragikus áldozata. Édesanyja, Florette Seligman holland zsidó volt, aki szintén nagy vagyonnal rendelkezett. A kis Peggy elképesztő gazdagságban nőtt fel tucatnyi inas, szobalány és dadus vette körül, akik lesték minden kívánságát. 14 éves volt, mikor apja meghalt, de megviselte anyja viselkedése is, aki konkrétan megbolondult. Mivel a családi légkör elviselhetetlenné vált számára, ezért olyan úton indult el, amire senki sem számított, egy avantgarde könyvesboltban asszisztensként kezdett el dolgozni. Munkahelyén teljesen megbabonázta a modern művészet. Az 1920-as években Párizsba költözött és szinte azonnal művészekbe botlott. Nem csupán értük, hanem művészetük iránt is bolondult, vagyonát arra használta, hogy a mecénásuk legyen. 1922-ben férjhez ment Laurence Vailt dadaista szobrász-íróhoz, akitől két gyermeke született, Michael Cedric Sindbad és Pegeen Vail. A férj nem volt valami jó ember. Inni kezdett, sokszor bántotta feleségét, elgáncsolta őt az utcán, lenyomta a fejét a víz alá, amikor fürdött. A pár 1928-ban vált el, kisfiú az apjával maradt, a kislány az anyjával. Peggy nem maradt sokáig egyedül, számtalan művésszel ápolt szoros barátságot, mint például Marcel Duchamp művészettörténésszel. Duchamp mindenre megtanította, Peggyt, aki maga is remek művészettörténész lett. Nem sokkal első házasságát követően ismét férjhez ment, ezúttal John Holms íróhoz, aki ok nélkül többször bántotta és aki mindezek ellenére élete szerelmének tartotta és nagyon összetört, mikor halálhíréről értesült. A szerelmi csalódások után a harmincas években Londonba költözött, ahol megismerkedett Samuel Beckett Nobel-díjas íróval, aki végre jó hatással volt rá. Biztatta és csodálta műgyűjtő és művészetpártoló életéért. De a háború felhői már gyülekeztek az égen, így fogta az egyedülálló kollekcióját és Amerikába utazott, hogy ott vészelje át a második világháború éveit. New York kulturális élete csak úgy pezsgett a sok háborúból menekült művésztől, tudóstól. Peggy értékes képeiből galériát nyitott, Art of this Century névvel. Támogatta Jackson Pollock és Max Ernst művészetét, utóbbihoz 1941-ben feleségül is ment. Házasságuk nem tartott sokáig, 1946-ban elváltak. Peggy visszatért Európájába, ahol addigra már véget ért a világháború. Gyűjteményét bemutatta a velencei Biennálén, ahol hatalmas sikert aratott. Lenyűgözőnek találta Velencét, beleszeretett egy régi palotába, a Palazzo Venier dei Leoniba. Az épületet helyreállították, 1949-ben megnyitották a Guggenheim Múzeum kapuját. Soha többé nem hagyta el Velencét. Peggy Guggenheim magával szemben korántsem volt bőkezű, még az éttermi számlákat is tételesen ellenőrizte, nehogy becsapják. 1960-ban megírta önéletrajzát, élete több művészt is megihletett: született róla színdarab, rádiójáték és dokumentumfilm, sőt stílusa ékszertervezőket is megihletett. 1973. december 23-án, 81 éves korában hunyt el.