A Tacoma Narrows-híd, korának harmadik leghosszabb függőhídja 1940. július 1-jén nyílt meg a forgalom számára. 1938 szeptember 27-én kezdték el építeni, de már az elejétől fogva érezni lehetett rajta a szél lengető hatását, a munkások el is nevezték „Galoppozó Gertie”-nek. A hidat rosszul tervezték meg: hosszú volt, nagyon keskeny és egy tartósan erős, egyenletes szél könnyen bele tudott kapni. Később megpróbáltak megoldást találni a problémára, azonban az összeomlott, még mielőtt bármit tehettek volna. A délelőtt 11 óra körül bekövetkező balesetet egy helyi fényképészbolt tulajdonosa, Barney Elliott vette filmre: az építményt a „viselkedése” miatt állandóan figyelte. A felvétel azt mutatja, ahogy Leonard Coatsworth otthagyja a kocsiját a hídon. A híd összeomlásának nem voltak halálos áldozatai: kivéve Coatsworth spánieljét, aki annyira megijedt, hogy nem tudták kiszedni a kocsiból. Ez a katasztrófa több tudományágra hatással volt: az építészmérnököknek ezt követően erre a problémára is figyelniük kellett az építmények aerodinamikai tervezése során; számos fizikakönyv pedig ezzel az eseménnyel illusztrálja a rezonancia hatását, a rezonanciakatasztrófát.