született Gyöngyösön.
Az öltönyös-kalapos figurák, a miniszoknyás-bögyös macák, a nagydarab anyósok és a girhes kutyák: gyerekkorunkban mindenütt ott voltak. Ha karikatúráról van szó sokunknak Balázs-Piri Balázs neve ugrik be. Elképzeljük, ahogy csak folytak, csak folytak ki a legömbölyített vagy épp megnyújtott figurái a tollából, vég nélkül. A családi körben ő volt a jó fej nagybácsi: a pipájából eregetett füst mellé mindig akadt egy-egy remek sztorija, amit a gyerekek élvezettel hallgattak. A nyolcvanas években már heti 600.000 példányban megjelenő Ludas Matyinál ő volt az a rajzoló, aki leginkább képben volt az ifjúsági- és popkultúrával. Mindig szellemesen karikírozta az aktuális trendeket, divathóbortokat, tinédzser problémákat, legyen szó a diszkó-mániáról, az aerobik-őrületről, a táncház mozgalomról, vagy épp a csöves/aluljáró-jelenségről. A külföldön is elismert, Munkácsy-díjjal kitüntetett grafikus, karikaturista a Műszaki Egyetemen mérnökként végzett 1961-ben, de nem ezen a pályán csinált karriert. Autodidakta módon, szabadúszóként már a kezdetektől foglalkozott könyvillusztrálással, diafilmek megrajzolásával és reklámgrafikával is. Minden évben részt vett a nagyobb nemzetközi karikatúraversenyeken és tévészerepléseket is vállalt. Karikatúrái és sajtókarikatúrái már 1958-tól jelennek meg hazai és külföldi lapokban, mint a szatirikus Ludas Matyi és a közkedvelt rejtvényújság, a Füles. Később számos humoros lapnak publikált: a Tollasbálnak, a Szúrnak, a Plajbász és Parókának. Főszerkesztője volt a Úritöknek, a Pesti Viccnek és a rövid életű LMLM humormagazin művészeti vezetésével is megbízták. Számos elismerése közül olyan díjakat tudhat magáénak, mint az 1979-es Montreali nagydíj, és az 1986-os tokiói Excellence-díj. Budapesti otthonában, álmában érte a halál 2014. január 19-én.
Hetvenévesen így vallott ars poeticájáról: „A karikaturista a humor pszichiátere. Kutatja, diagnosztizálja és megpróbálja gyógyítani a társadalom és a társadalmi tudat betegségeit.”