a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A dunaszerdahelyi népiskolába járt 12 éves koráig. 1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba, majd tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára az anyanyelvén kívül már folyékonyan beszélt héberül, latinul, franciául és németül, és már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban, illetve Pesten végezte. Közben megismerkedett a török irodalommal, aminek eredményeként erősen felkeltette érdeklődését a török kultúra, majd megtanulta a nyelvet is. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait, később a híres török államférfi, Fuad pasa titkára lett. 1858-ban Isztambulban jelent meg első műve, a német–török és török–német szótár. 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. A hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Később Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A Közép-ázsiai utazás és annak angol nyelvű párja, a Travels in Central Asia 1865-ben jelent meg. 1865–1904 között a Budapesti Tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára lett. Itt alapította meg a világ első turkológiai tanszékét. A legmagasabb körökben is megfordult, a brit királyi udvar is nagy szívélyességgel fogadta. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Vámbéry Ármin élete utolsó napjáig aktív maradt, írt, dolgozott. Élete első és utolsó betegsége, a szív-érelmeszesedés azonban végzetesnek bizonyult. Egy nyaralást követően, ahonnan 1913. augusztus 20-án tért haza, állapota rohamosan romlani kezdett. Szeptember 15-én Budapesten érte a halál.
Vámbéry Ármin műveit megtalálják az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár gyűjteményében.