1919. május 7-én egy Argentin kisvárosban született, a családos földbirtokos, Juan Duarte és háztartási alkalmazottja, a baszk Juana Ibarguren ötödik házasságon kívüli gyermekeként. Apja halála után el kellett hagynia otthonát és ez mély nyomott hagyott benne. 14 évesen egy iskolai előadáson figyeltek fel rá, ekkor eldöntötte már, hogy színésznő lesz. Néhány életrajzíró szerint, 1934-ben az ismert énekes, zenész és tangó-komponista Augustín Magaldival Buenos Airesba ment, hogy megkezdje karrierjét, mások úgy gondolják, hogy az édesanyja vitte őt a fővárosba és hagyta ott egy ismerős családnál. 1937-ben kapott egy kisebb filmszerepet, ám a nagy áttörés elmaradt. Rádiós műsorokban szerepelt, ami olyan jövedelmezőnek bizonyult, hogy saját céget alapított, ami rádióműsorokat gyártott. 1944. január 22-én találkozott először az 1938 óta özvegy Juan Perón ezredessel, egy jótékonysági koncerten, amikor Perón hadügyminiszter és alelnök lett. Evita és Perón gyakorlatilag már 1944 februárjától együtt éltek, az asszony mindenhová elkísérte az alelnököt, támogatta mind a politikában, mind a magánéletben. 1945 októberében a peronisták felgyújtották a Crítica című újság szerkesztőségi épületét, emiatt Perónnak vissza kellett adnia hivatalait, sőt, október 12-én le is tartóztatták. Eva összegyűjtötte szerte az országban Perón támogatóit, és tüntetésre hívta őket, hogy támogatójuk szabadon bocsátását követeljék. Céljukat elérték, Perónt kiengedték, majd néhány nappal később, 1945. október 22-én a pár titokban házasságot kötött. Perón pártja az 1946. február 26-i választásokon abszolút többséget szerzett, az ezredes június 4-én Argentína elnöke lett. Evita Perón first ladyként aktívan politizált, nagy népszerűségre tett szert. 1947-ben férje oldalán két hónapos külföldi úton vett részt, melynek során hivatalos látogatásokat tettek számos európai és néhány dél-amerikai országban. Rengeteget jótékonykodott, iskolákat, kórházakat hozott létre a legszegényebb rétegnek, segítette az egyedülálló anyákat. 1949-ben megalapította az argentin nők peronista pártját, harcot folytatott a nők választójogáért. 1951-ben alelnök lett. Számos argentin és külföldi kitüntetés birtokosa. 1951 júniusában diagnosztizálták, hogy méhnyakrákja van. Ekkor még műthető lett volna, ő azonban nem akart eltűnni a nyilvánosság elől. 1952 májusában még megjelent a közvélemény előtt a Casa Rosada erkélyén (33 kilóval könnyebben), majd július 26-án meghalt. Az ország népe gyászba borult, testét bebalzsamozták és üvegkoporsóba tették. A koporsót egy bazilika termében helyezték el, ahová három héten keresztül zarándokoltak el a gyászolók. Megihletett sok embert, életéről filmek, könyvek, musicalek szólnak.