A népi hagyományban ez a nap Péter és Pál ünnepe, az aratás ünnep.
Ekkor hasad meg a búza töve, ami azt jelzi, hogy már aratható. Valójában ezen a napon még nem arattak, viszont aratási misét tartottak, ahol megáldották az aratásnál használt szerszámokat. Egyes vidékeken ezen a napon szalmát gyújtottak, körbetáncolták. Az aratás szimbóluma az égen is megjelenik, hiszen ekkortájt a Nap az Orion csillagkép közelében jár, amelyet a magyar ajkú nép “Kaszás” csillagképként is ismer, mely környezetének csillag-elnevezéseit szintén az aratáshoz kötik. Hagyomány volt az aratókoszorú vitele is, amit az utolsó kalászokból készítettek, és a gazda házához vitték. A koszorúvivőt nyakon öntötték, hogy ne hiányozzon a búzának az eső.
Reviczky Gyula: Aratás
Lekonyul a búza feje;
Aratásnak van ideje.
Gazda ember kaszát penget,
Ugy vágja a sűrü rendet.
Hangzik a dal munka közbe,
A kévét igy kötik össze,
Sárga kalászt egybehányva,
Mind izzad, de egy se bánja.
Elindulnak nagy szekéren,
Koszorú van közepében,
Aratásnak koszoruja;
Igy mennek be a faluba.
A legvénebb béres aztán
A tornácz elé akasztván,
Körüle vig arcu lányok
Járnak aratási tánczot.
S a gazda pihenni dől le,
A gond messze van ma tőle.
Ha csorgott is verejtéke,
Mégis nyugalom a vége!
