A férfiaknál a bajusz viselése kötelező volt, főként körszakállal kibővítve. A korabeli elit feketére festett, bőrből készült csőrös orrú cipőt hordott, a végén letompítva. Az utazáshoz és vidéken csizmát viseltek, minden lábbelin volt sarok, a csizmához járt a sarkantyú. A nadrág kötelezően hosszú és szűk viselet volt, kis pánt vezetett át a cipő talpa alatt a sarok után, nehogy véletlenül felcsússzon a szára. A felsőbb körökben egyre divatosabbá váló magyaros viselet eredetileg a középnemesség köreiben hódított. Keleties hosszúkabátot tartalmazott, melyet derekánál bőröv fogott össze. Mellén sújtásokkal díszítették, melyek aranyból vagy ezüstből készültek. Hátul minden kabáton hasíték volt, mely fölött kettő, vagy négy gomb díszlett. A kabát gallérját a lehető legnagyobb gonddal készítették. Három alapvető irány bontakozik ki: volt egyszerű magas, volt prémes és volt alacsony gallér. Az egyszerű, magas gallér előkelőnek számított, forradalmias és katonás keménységet kölcsönzött viselőjének. A prémgallér luxus volt, melyet csak arisztokraták engedhettek meg maguknak, és mivel nem volt olyan katonás, a korban kissé le is áldozott e divat. Az alacsonyabb gallér a társadalmilag is alacsonyabb rangot jelezte, vagy éppen a polgárságot: ilyet hordott Petőfi is, református iskoláiban megszokott viseletnek megfelelően keményített fehér gallérú inggel.

Forrás:
Ék Erzsébet: Magyarországi viseletek a honfoglalástól napjainkig. – Budapest: Codex Print, 2004.
Nagy Géza: A magyar viseletek története. – Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 2012.